MONOR VÁROSI SPORTCSARNOK

A MONORI SPORTCSARNOK BERUHÁZÁS ÖSSZEFOGLALÓJA

Monor Város Önkormányzata részéről az elmúlt években, évtizedekben többször felmerült egy városi sportcsarnok építése, mely sportrendezvényeknek és egyéb eseményeknek is helyet tudna adni. Mivel Monor járási központ komoly vonzáskörzettel, és a környéken nem található ehhez hasonló, ilyen méretű létesítmény, ezért a legutóbbi településfejlesztési stratégiába kiemelt részként került be a sportcsarnok építése.

 

2015. december 29-én született meg a 2006/2015. (XII.29.) számú kormányhatározat, mely szerint a 2016-2017-es évekre, előkészítésre 250 millió forintot, a megvalósításra 1 milliárd 250 millió forintot biztosít a kormány a város számára. Az önkormányzat a 100%-ban saját tulajdonú cégét, a Monori Városfejlesztő Nonprofit Kft-t bízta meg a projekt megvalósításával, illetve döntött arról, hogy a sportcsarnok leendő tulajdonosa és üzemeltetője is ez a cég legyen.

 

2016. év elején elkezdődtek az előkészületek. Megfogalmazásra került az a tervezői program, amely tartalmazta a tervezendő sportcsarnok lehetséges műszaki paramétereit, valamint a felhasználási módokat, illetve felvázolásra került a tervezés és megvalósítás lehetséges ütemezése, menete. E program mentén haladva ki lett választva a közbeszerzési szakértő, a tervező és a műszaki ellenőr is. A sportcsarnok előkészítésével és megvalósításával kapcsolatos beszerzési és közbeszerzési tevékenység ellátására a K&Z Horizontal Kft. lett kiválasztva, a városi sportcsarnok előkészítésével és megvalósításával kapcsolatos tervezői tevékenység teljes körű ellátásával az A3 Építész Kft. lett megbízva, továbbá a műszaki ellenőri feladatok ellátására az Arenda Consult Kft. lett kiválasztva.

 

2016. március 21-én az önkormányzat felhatalmazásával a Monori Városfejlesztő Nonprofit Kft. megvásárolta a leendő sportcsarnoknak helyet adó Balassi Bálint utcai ingatlant. Az önkormányzat a döntés előtt a lehető legjobb helyszín kiválasztása érdekében bevonta az előkészítés folyamatába az érintett civil szervezeteket, intézményeket, egyesületeket. Meghallgatta észrevételeiket, javaslataikat, végül ezek figyelembevételével is azért esett e helyszínre a döntés, mert ez a terület több iskolából könnyen megközelíthető, az uszoda és a sporttelep szomszédságában található, megfelelő méretű és lehetőséget ad arra, hogy egy valódi sportközpont jöjjön létre a város ezen részén.